|
Normális élet?
Már csak öt nap volt az iskolakezdésig, mikor is végre eljött a nagy nap, azaz elérkezett a bevásárlás ideje.
- Komolyan mondom, nekem semmi kedvem azt a kölyköt pátyolgatni egész nap… csináld te Perselus. - Piton felsóhajtott.
- Nézd, itt te nem jössz ki vele, nálunk pedig Eileen lenne képes megfojtani egy kanál vízben…
- Ó, jó ötlet, segítek neki, ha kell…
- Draco! – torkollta le Cissy.
- Bocs, de nem csípem a kölyköt. Arrogáns, beképzelt… öntelt és magamutogató. Tesz mindenkire és nem érdekli senki véleménye… - Perselus önelégülten elvigyorodott.
- Nem emlékeztet valakire? – Draco értetlenül nézett rá, mire Cissy felnevetett.
- Ne nézz ilyen értetlenül. Perselusnak igaza van. Az a fiú pontosan olyan, mint te, talán ezért nem kedveled őt… - Draco felhorkantott.
- A nagy büdös francokat! Én nem voltam ilyen arrogáns kis pöcs! – A konyhában jelen lévő Hermész nevetni kezdett, míg Heléna csak megcsóválta a fejét. Sarah viszont most rosszallóan nézett apjára.
- Apuci… ne beszélj csúnyán, vagy megmondalak a mamának… - fenyegetőzött a kislány.
- És ha apuci vesz neked valamit az Abszol úton? – A kislány fontolóra vette a dolgot, majd kezet ráztak.
- Mire tanítod te a lányod?
- Egy napon még mágiaügyi miniszter lesz belőle…
- Hát a korrupció magvait már elvetetted azt látom… - rótta meg Piton, majd végül ő is lelépett. Így a feladat, hogy Alexei-t is magukkal vigyék, most Dracora hárult.
- Na jó, indulás a kocsiba – adta ki a parancsot.
- Ez most komoly? Ne már, hogy egy órát kell zötykölődni! – tiltakozott Hermész.
- Még meg is értenélek, ha hagyományos kocsink lenne, na de, hogy egy repülő autó ellen is kifogásaid vannak… - méltatlankodott Draco.
Miután mindent összeszedtek a gyerekek beültek hátra és elindultak, hogy fölszedjék Alexei-t. A ház elé érve Draco kiszállt a kocsiból, a gyerekek is követték, olyan gyorsan ugrottak ki a kocsiból, ahogy csak tudtak.
- Maradjatok itt, mindjárt jövünk… - morogta a férfi, felsétált az ajtóhoz, és bekopogott. Meg kellett állapítania, hogy a ház kívülről, napról napra jobban néz ki.
- Á, Malfoy uram! Az úrfi mindjárt elkészül… - vágta rá Dobby, majd el is tűnt.
Draco bekukucskált és látta, hogy Alexei éppen a cipőjét köti be.
- Siess, nem érünk rá sokáig vacakolni… - morogta a férfi, mire a fiú megforgatta a szemeit.
- Hát persze, uram… - válaszolt hasonló stílusban. Mikor készen volt, fölkapott egy táskát, és egy borítékot.
- Nagyszerű… gondolom még a Gringottsba is be kell mennünk?
- Sajnos szükséges, mivel semmi kézpénzem nincs, uram. – Draco egyre jobban utálta, és bármennyire is próbált nem ellenszenves lenni vele, mégis mindig ide jutottak el.
- Gyerünk… - parancsolt rá a fiúra, aki unottan felsóhajtott, majd kisétált az ajtón, át a kerten a kocsihoz. Egy pillanatra megállt, mikor meglátta a másik két gyereket.
- Hali… - köszönt neki a lány.
- Szia! – vigyorgott Hermész.
- Öm… sziasztok…
- Nagyszerű a továbbiakat a kocsiban, ha lehetséges! – A két gyerek megforgatta szemeit, majd gyorsan beszálltak hátra. Alexei elindult az első ülés felé, mire Heléna megragadta a karját.
- Én nem tanácsolnám…
- Ugyan miért? – értetlenkedett.
- Higgy neki, jobb itt hátul… - vágta rá Hermész, majd szabályosan berántotta maga mellé a fekete hajút.
- Megvagytok? Öveket be… - ahogy kimondta észrevette, hogy a gyerekek már be vannak kötve. – Na mi van, bezzeg anyátok mindig könyörög érte mi? - Alexei értetlenül nézett a két feszült társára.
- Mitől vagytok betojva? – kérdezett rá halkan.
- Majd meglátod… - suttogta Hermész. A következő pillanatban a repülő autó már olyan sebességgel száguldott a levegőben, hogy a hátul ülők kész csodaként fogadták mikor nem mentek neki semminek.
- Te szentséges Merlin! – nyögött föl Alexei.
- Hát ezért kell a biztonsági öv… anya nagyon jól vezet, ellentétben apával – taglalta Hermész.
- Egy tuti, többet be nem szállok az apátok mellé… - panaszkodott a fekete hajú.
- Amúgy én Heléna vagyok… - nyújtott kezet a fiúnak, aki kissé meglepődött, de azért elfogadta a köszönést.
- Én meg Hermész… - rázott kezet vele a mellette ülő fiúcska is.
- Én Alexei Darius Arzsak vagyok…
- Igen, tudjuk. Már több mint egy hete körülötted forog a világ otthon, meg ha jól tudom Perselus bácsiéknál és a többieknél is…
- Aha… miket tudtok?
- Hogy Voldemort fia vagy, és hogy az apánk nem kedvel különösebben. Azt is tudjuk, hogy Perselus bácsi és Hermione néni bízik benned, valamint, hogy titkosítva lett az aktád a suliban. Ha minden igaz lesz pár nyugis heted, amíg ki nem derül, hogy kik voltak a szüleid… - darálta Heléna.
- Aha. Nem vagyok túlzottan képben, szóval ki kicsoda és hova jár? – kérdezte a fiú csendesen.
- Én és Heléna testvérek vagyunk, én a Mardekárba, a nővérem a Griffendélbe jár. Az egyik ősünk az az őrült ott elöl, a másik otthon van a húgunkkal meg az öcsénkkel.
- Aha, eddig stimmel. A többiek?
- Tehát a Malfoyok kilőve, nézzük a család többi részét. Mert, hogy elvileg te is oda tartozol, bár amint látom szeretnéd ha nem így lenne… na mindegy. Tehát a Lupinok. Dora néni a mi nagynénénk és a te… unokanővéred? – nézett tanácstalanul nővérére Hermész, mire az bólintott.
- Aha, tovább…
- Na nekik van két gyerekük. Teddy ő a kék hajú srác, és Juliet, ő meg a rózsaszín hajú lány és mind a ketten griffendélesek.
- Ja, akkor ők is metamorfok, mint az anyjuk, ugye? – kérdezte a fiú.
- Igen – válaszolta Heléna.
- Meséljetek Potterékről… - A két fiatal összenézett. Nem igazán tudták, hogy mit mondjanak róluk.
- Hát, Harry bácsi felesége Ginny néni, van két gyerekük. Lily, a vörös, akit láttál velünk, ő griffendéles, az öccse Sirius aki mennyi is?
- Négy éves… nagyjából – vágta rá a lány.
- Milyen meglepő… - húzta el a száját a fiú.
- Végül ugye Perselus bácsi és Hermione néni, nekik is két gyerekük van, az egyik Antonius, a másik Eileen. Tony szintén Griffendéles, Eileen viszont mardekáros…
Alexei most viszont köpni-nyelni nem tudott.
- Hogy mi van?
- Mivel mi van?
- Az a csaj mardekáros? Komolyan, most már bánom, hogy nem a Griffendélt választottam mikor lehetett volna azt is… - A fiú tenyerébe hajtotta a fejét.
- Nyugi nem olyan rossz, ha megismered.
- Ja, persze… ezzel kit akarsz megetetni? Az a csaj gyűlöl, lerí róla… - vetette oda.
- Oké, lehet, hogy igazad van, de nézd a jó oldalát… nem az apád miatt gyűlöl, hanem magad miatt – taglalta Hermész, amivel kivívott nővérétől egy tockost.
- Hülyegyerek, ha nem tudsz értelemest mondani, inkább hallgass… - mordult rá a lány.
- Tök mindegy, amúgy se akarok barátkozni senkivel… - mordult föl Alexei.
- Akkor ezzel elkéstél – vigyorgott Hermész.
- Sikerült kibeszélni magatokat? Nagyszerű, akkor készülődjetek, mert leszállunk – szólalt meg hirtelen Draco. A fiatalok keze elfehéredett, ahogy megmarkolták az ülést. A kocsi kis rázkódás után végül földet ért, és a gyerekek föllélegeztek.
- Ez kész csoda, nem törtünk össze semmit, beleértve magunkat is… - lelkendezett Heléna.
- Vicces, nagyon vicces. Na, kapjátok össze magatokat és induljunk el – sürgette őket.
A gyerekek kikászálódtak, majd a férfit követve besétáltak a Foltozott üst ajtaján.
Odabent szokásos káosz uralkodott. Rengetegen forgolódtak ide-oda. Néhányan ráköszöntek Dracóra.
- Á, Mr Malfoy, mi újság a Szent Mungóban? Még nem is gratuláltam a Főgyógyítói kinevezéshez. Esetleg adhatok egy kis itókát? – érdeklődött a kocsmáros.
- Köszönöm Tom, de most nem érek rá. Majd valamelyik nap beugrom munka után és behajtom magán azt az italt. – A kocsmáros hevesen bólogatott, majd visszafordult a várakozó vendégekhez. Draco végül elérte, amit akart. Családjának neve tisztára mosódott és vele együtt a társadalom építőelemévé vált.
Elhagyva a fogadót, a falhoz értek, majd pár tégla megérintése után megnyílt előttük az út.
- Gyerünk, mi van elsőnek fölírva? – érdeklődött a férfi a gyerekektől.
- Hát nekem kellene egy új hármas ónüst, mert a régi sajnos kilyukadt… - vallotta be Heléna.
- Mégis mi a Merlin bánatával lyukasztottál ki egy hármas ónüstöt? Áh, mindegy, akkor megvesszük… Hermész, neked kell a szaküzletből valami?
- Nekem nem, és neked Alexei? – A fiú megrázta a fejét.
- Nekem ott van a régi felszerelésem, az még jó lesz az idei évre.
- Nagyszerű, akkor menjünk – adta ki az utasítást Draco, de egy hang megállította.
- Öhm, uram nekem előbb pénzt kéne kivennem… - Draco morgott valamit, majd elsétáltak a Gringottsba. Az egész nem tartott tovább húsz percnél, de a férfi így is morgolódott egy sort. Mikor Alexei fölvett száz galleont elindultak a boltba. Ezután átmentek az út túloldalára, hogy a bájital alapanyagokat megvegyék az órákra.
- Mit ne mondjak, most elég silány árut hoztak… - morogta a férfi, miközben a sisakvirágokat nézte.
- Á, Mr Malfoy, nem mára vártam önöket… - szabadkozott az eladó.
- Nem mondja, Mr Warren. Attól, hogy én nem jövök még nem kéne silányabb árukat kipakolnia, pláne nem ennyire drágán. Ajánlom, hogy sürgősen csináljon valamit ezzel a készlettel, mert kénytelen leszek megemlíteni az igazgató úrnak… - Az eladó arca elsápadt.
- Jaj, ne uram kérem! Majd olcsóbban adom az árut…
- Mindegy, most inkább nem veszünk semmit. Viszlát, Mr Warren – köszönt el a férfi, majd kisétált az ajtón.
- Nem voltál egy kicsit durva vele?
- Még hogy én? Az a félnótás már egy csomó galleonnal lenyúlta Perselust, a tudta nélkül hozat olcsóbban silány minőségű árut, a fölösleget pedig zsebre vágja… Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Már figyelmeztettem rá legalább háromszor két hónapon belül, de ő csak azért is folytatta, most vessen magára. Az alapanyagokkal ne törődjetek. Majd írok egy levelet Longbottomnak, hogy küldjön nekünk az üvegházából valamit…
A két gyerek összenézett, majd vállat vonva mentek Draco után. Alexei elbámészkodott az egyik kirakat előtt, így majdnem lemaradt tőlük.
- Hé, gyere már! – kiáltott oda neki Hermész, mire a fiú megszaporázta lépteit.
A következő állomás a talárszabászat volt. Draco leadta a listát Madame Malkinnak, hogy mikre van szükségük. A nő szélsebesen össze is csomagolt, majd a fekete hajú fiúra nézett.
- Neked mit adhatok, drágám?
- Nekem is ugyan az kellene, mint nekik…
- És melyik házba tartozol? Már csak a színek miatt is – magyarázkodott a nő.
- A Mardekárba, asszonyom – A nő halványan elmosolyodott.
- Milyen kedves fiatalember, emlékeztetsz valakire… na de mindegy is, állj fel oda kérlek, hogy levegyem a méreteid.
A fiú felpattant a székre, majd pár mérőszalag elkezdett körülötte sündörögni.
- Apa, nekem még kéne pár póló, meg ilyenek, körülnézek jó? – szólalt meg hirtelen Heléna.
- Persze, menj csak. Hermész te is nézz körül… - ajánlotta a férfi, miközben ő leült az egyik székre. Pár perc múlva Alexei állt előtte.
- Készen vagyok…
Draco végignézett rajta.
- Menj, nézz körül te is, kétlem, hogy sűrűn el tudsz majd szabadulni vásárolni… - A fiú vállat vont, majd elindult, hogy megkeresse a másik kettőt. Meg is találta Hermészt az egyik puffon ülve, amint a padlót kémleli.
- Te meg mit gubbasztasz itt?
- Várok…
- Mégis mire? – kérdezte a fekete. A válasz meg is érkezett az egyik próbafülkéből, mikor is Heléna kijött egy szál piros fürdőruhában.
- Szerinted ez milyen öcs… - kezdett bele, de mikor meglátta, hogy nem csak öccse várja odakint elvörösödött.
- Nekem tök nyolc… siess már én is nézelődni akarok! – tiltakozott Hermész.
- Szerintem nem rossz, de a kék jobban állna… - mondta Alexei őszintén, mire a lány bólintott egyet.
- Oké, öm… esetleg megnéznéd… megnéznéd rajtam a kéket is? – A fiú vállat vont.
- Majd szólj, ha készen vagy, addig körbenézünk az öcséddel – válaszolta Alexei, mire Hermész szeme fölragyogott. Célba is vették a legközelebbi állványt, ami tele volt színes pólókkal.
- Hű ez, de király! – mutatott egyet a szőke, amin egy mozgó kutya vakarta a fülét hátsó lábával, majd a következő pillanatban egy bolha ugrott le a fejéről, miközben egy buborékfelhőben az jelent meg hogy „ááááááááááááááá”.
- Ez milyen már? Ki talál ki ilyen hülyeségeket? – kérdezte a fekete hajú megrökönyödve.
- Most miért, szerintem tök poén! – tiltakozott a szőke.
- Szerintem meg tisztára gyerekes…
- Helló! Én még csak gyerek vagyok, és szerintem te is… - Alexei a plafonra emelte a tekintetét.
- Mindegy, ha gondolod felőlem vedd meg, úgyse én fogom hordani…
- Meg is veszem! Amúgy… te nem nézel semmit? – Alexei szokásosan vállat vont, majd odasétált az ingekhez. Szeme megakadt egy kék alapon fehér csíkos ingen, majd leemelte a polcról.
- Na, hagy nézzem, mit vettetek eddig? – jelente meg Draco. Észrevéve Alexei kezében az inget elvigyorodott. – Egész jó választás, még a végén kiderül, hogy van stílusod…
- Apa nézd meg az enyém is! – vigyorgott Hermész, majd felmutatta a lila pólót, rajta a fekete vakarózó kutyával. Draco álla a padlón volt.
- Te szentséges Merlin! Én ezt ki nem fizetem neked, mi ez az iszonyat? – hőkölt hátra.
- Ez a legújabb divat, jaja apa te mérföldekkel le vagy maradva… - morgolódott a fiú. Közben Heléna is előkerült.
- Alexei kész vagyok! – aztán kilépett a próbafülkéből.
A fekete hajú fiú odasétált és alaposan megnézte.
- Én mondtam, hogy a kék jobb lesz. Jobban megy a hajadhoz, meg a szemedhez… - magyarázta a fiú, miközben Draco egyik ámulatból esett a másikba.
- Na nem! Kisasszony takard el magad most azonnal!
- Ugyan miért? Amúgy meg Alexei szerint ez jobb, mint a piros… - erre elővette a mindenhol kivágott piros fürdőruhát, ami ehhez a kékhez képest maga volt a megtestesült paráznaság.
- Na jó, akkor inkább ez, ez legalább takar… már ahol. Komolyan mondom, nem értem, hogy kitől örököltétek az ízléseteket!
- Talán anyától? – sértődött meg a lány, majd elvonult átöltözni. Vettek még pár pólót és fehérneműt, majd fizettek és továbbálltak.
- Van még valami? – kérdezte fáradtan a férfi.
- Már csak a könyvek…
- Akkor irány a bolt – sóhajtott föl Draco.
A boltban mind a három fiatal szétszéledt és Draco alig tudta őket összeterelni.
- Apa várj már, még az SVK könyveket meg se tudtam nézni! – tiltakozott Hermész.
- Nem elég neked az a két mágiatörténet és egy bájitalos könyv? – hitetlenkedett a férfi. Közben Heléna is fölpakolt vagy tíz könyvet a pultra.
- Apu, én készen vagyok!
- Na ne már! Minek kell neked ennyi könyv? Ráadásul a fele nem is tudományos… mi ez?
- Ez egy nagyon ízléses romantikus regény! Aztán van két kalandregény, meg egy tini boszi kalauz, ami tele van sok hasznos háztartási bűbájjal… - taglalta a lány, miközben már Alexei is megérkezett. Draco álla csak most esett le igazán. A fiú ki sem látszott a könyves kupac mögül.
- Hát ez meg?
- Ön mondta uram, hogy nem nagyon lesz lehetőségem vásárolni… - hadarta a fiú, mert kifulladt a cipekedésben.
- Na jó, de… mégis mik ezek? – nézte végig a férfi.
- Bájitalos könyvek, illetve természetmágiával foglalkozók… - sorolta a fiú
- Aha, és ez mi? – kérdezte a férfi a jelöletlen könyvre mutatva.
- Az egy napló…
- Te naplót írsz? – lepődött meg Heléna.
- Igen, mióta megtanultam írni… már jó néhány ilyen betelt velük – mutatott a vaskos könyvecskére.
- Na jó, fizessünk és menjünk… - mordult föl Draco.
Ahogy végeztek a férfi már indult volna vissza a kocsihoz, de Heléna nyafogása visszatartotta.
- Ne csináld már apa, csak szaladjunk be a Weasley boltba…
- Mégis mit akarsz venni?
- Van néhány újfajta szépség trükkjük, az érdekelne…
Végül a férfi megadta magát és elmentek a boltba. Odabent alig lehetett megmozdulni.
- Á, csak nem Malfoyokat látnak szemeim? – hallották meg az ismerős hangot.
- Na mi van Potter, az aurorság nem fizet jól? – kérdezte gúnyosan Draco.
- Vicces… amúgy csak benéztem a fiúkhoz egy kicsit, de ti mit kerestek itt? – faggatózott Harry. Közben már észrevette a kicsit odébb ácsorgó fekete hajú fiút, aki most valamilyen állatot nézegetett Hermésszel.
- Bevásárlás…
- Ő lenne az? – kérdezte suttogva alaposan végigmérve Alexei-t.
- Ja, ő az életem megkeserítője. Komolyan mondom ez a kölyök fog a sírba vinni…
- Pedig annyira nem is néz ki szörnyűnek – A fiú ekkor megfordult és tekintete találkozott a zöld szempárral. Harry látta benne átsuhanni a félelmet, és hogy szívesen elfutna, ha tehetné. Vett egy mély levegőt, majd fölemelte kezét és odaintette a fiút. Alexei tétovázott egy kicsit, de végül fölvette a szokásos nem törődöm arcát.
- Szóval te vagy, akiről mostanában mindenki beszél, igaz? – A fiú bólintott.
- Alexei Darius Arzsak vagyok, uram… - Harry bólintott, majd kezet nyújtott a fiúnak, mire az meglepődött.
- Potter… Harry Potter, de szólíts nyugodtan Harrynek – A fiú szája szétnyílt a döbbenettől.
- Én ö… rendben, Mr Potter… vagyis Harry. – Harry még szélesebben elmosolyodott. - Hallom a Mardekárba kerültél és azt, hogy hogyan…
- Igen, a süveg nem volt önmaga.
- Szerintem nem volt semmi baja, annó engem a Mardekárba akart osztani, én viszont a Griffendélt választottam – A fiú ámulva nézett a férfira.
Draco kezdett ideges lenni.
- Komolyan ti mit tudtok traccsolni?
- Draco nyugi, nézz valamit Sarahnak… - A férfi durcásan félrevonult.
- Én sajnálom, nem akartam, hogy veszekedjenek uram… Harry.
- Semmi vész, nálunk megszokott. Amúgy Draco miatt ne izgulj, többnyire ilyen, csak most az piszkálja a csőrét, hogy te túlzottan hasonlítasz rá, amikor ennyi idős volt. Nézd, én látom rajtad, hogy nem vagy olyan, mint Ő… hidd el nekem, én tudom a legjobban. Biztos nem lehet túl kellemes a tudat, hogy kihez is kötnek, de hidd el, ha dolgozol érte, akkor eléred azt, amit Draco is – A fiú arca fintorba torzult.
- Ja persze…
- Hé, nem kell a flegma stílus, ez így van. Draco pont olyan volt, mint te, ugyanígy beszélt és viselkedett. Aztán észhez tért, ami úgy látom nálad már megtörtént, szóval szerintem kezdj neki a gyakorlásnak. Ha jól csinálod neked még könnyebben fog menni.
- Ezzel most mire utal?
- Csak arra, hogy ne légy konok és önfejű, nyílj meg a társaid előtt és akkor minden rendben lesz. Ha ezt megteszed azért fognak tisztelni, aki vagy, és nem azért félnek tőled, aki az apád volt. Ezt jegyezd meg. Te alakítod a sorsod, nem az téged. – A fiú bólintott, majd vett egy mély levegőt.
- Majd megpróbálom…
- Akkor ezt megbeszéltük. Tőlem pedig nem kell tartanod, nekem van a legkevesebb jogom ítélkezni feletted… - Alexei ismét bólintott, közben Hermész odasietett mellé, majd karon ragadta és magával rángatta az egyik polchoz. Draco visszatért Harryhez.
- Na, mi az ítéleted?
- A fiú tiszta, egyáltalán nincs benne az a gyilkos ösztön, mint az apjában volt. Ne értsd félre, van benne nagyon sok negatívum, harag, kevélység, nemtörődömség, de mindezek mellett érzem, hogy változni akar.
Draco összeszűkült szemekkel nézte, ahogy Heléna is csatlakozik a fiúkhoz, majd levéve egy tiarát a polcról Alexei fejére biggyeszti, ami aztán színes konfettiket lövell ki magából. Persze ezen, Hermész nevetett a fiú viszont értetlenül nézett a másik kettőre, majd mikor a tükörbe nézett és meglátta magát fején azzal a vicces valamivel, már ő is elmosolyodott.
- Neked legyen igazad Potter. Na, most már eleget bíbelődtek, megyek összeszedem őket és megyünk haza.
A kis csapat még jól bevásárolt, majd visszamentek a kocsihoz, hogy egy újabb rázós út után megérkezzenek Alexei házához. A gyerekek kipattantak, majd a kocsi hátuljához szaladtak, hogy kivegyék Alexei holmijait.
- Öm, figyi apa, még úgy is van két óra a vacsoráig, nem maradhatnánk egy kicsit Alexei-jel?
- Nem tudom, anyátok nem lesz boldog, ha nem értek haza…
- Apa, ne már… csak egy kicsit! – könyörgött Hermész.
- Na jó, de egy óra múlva otthon legyetek. Akkor, viszlát… - köszönt el a férfi, majd olyan gyorsan tűnt el a kocsival, ahogy csak tudott.
- Hála legyen Merlinnek, hogy nem kell még egyszer fölszállnunk azzal az elátkozott járművel! – suttogta a lány.
- Öm, akkor most bejöttök vagy sem?
- Aha, persze… - válaszolta Hermész, és besétáltak a házba.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
AAlexei-nek nem lesz könnyű dolga, az tuti. Köszi a frisset!
Hát igen és még ha tudná, hogy mik várnak rá...